Magyarország Kormánya folyamatos, szűnni nem akaró háborúban áll. Hol az Unióval, hol Soros Györggyel, hol bárkivel, akik nem mi vagyunk. Mindig Magyarországot bántják és természetesen mindenkinek az a célja, hogy ezt a közel 10 milliós országot tönkretegyék. A kormány csak próbálná csinálni a kis dolgait, de mindig igaztalan vádakra kell reagálniuk, így nem csoda, hogy nem jutnak egyről a kettőre, igaz-e?

    Vajon mi lenne akkor, ha kormányunk nem úgy viselkedne, mint az óvodában az a hülyegyerek, akinek valahogy mindig sikerül elérnie a balhét, aztán amikor az óvónéni megkérdezi, hogy mégis mi történt, vagy még neki áll feljebb, vagy mosolyogva elmondja, hogy az nem is úgy volt, ő nem tehet semmiről, hiszen ő csak egy aranyos kisgyerek. Rendkívül kínos Magyar állampolgárként azt nézni, hogy valóban mindig velünk van a baj és mindig miattunk kell valamilyen rendkívüli ülést tartani, de mégis ki tehet erről? Ha egy közösségben mindenki képes normálisan viselkedni, csak egy valaki nem, akkor nem a közösséggel van probléma.

   Természetesen megvan a helye az egészséges euroszkepticizmusnak, leginkább akkor, amikor arról beszélünk, hogy bürokratikus szempontból milyen bonyolult és lassú az Unió működése. Itt van kapásból a mai eset. Ugye van a jó kis felhatalmazási törvényünk, ami a vészhelyzet végéig érvényes. Azt, hogy a vészhelyzet meddig tart, a kormány határozza meg. Erről vitázott ma az Európai Parlament, ahova meghívták Orbán Viktort is, csakhogy ő nem akart elmenni, ezért Magyarország kormányának képviseletében Varga Juditot küldte volna, de ezt az Európai Parlament nem fogadta el, protokollokra hivatkozva. Ilyen esetben jogos feltenni a kérdést, hogy, oké, hogy a miniszterelnököt hívták, oké, hogy illett volna neki megjelenni, de mégis miért lett volna akkora baj, hogy nem ő, hanem egy kijelölt képviselő mondja el ebben a vitában a kormány álláspontját? Mondanom se kell, hogy a kormány nem ezt a jogos kérdést tette fel, hanem azonnal támadást vizionált és állítja, hogy őket el akarják hallgattatni. Jogos kritika, hogy ilyen esetben, miért kell ennyire rugalmatlanul működni, az már kevésbé, hogy támadás alatt állnánk.

   A háborús narratíva, propaganda szempontjából egy működő kommunikációs forma, de miért kell elhitetni az emberekkel, hogy mi folyamatos támadás alatt állunk? Nem egyészséges ilyen narratívában tartani egy országot, pláne nem szövetségeseinkkel szemben, akiktől nem kevés forrást kapunk. Magyarország kormánya úgy viselkedik, mint a kisgyerek, aki elfogadja az ajándékot, szépen mosolyog és megköszöni azt, majd mikor hazaér, jól bemutat nekik és röhög a markába.

   Teljesen normális az, hogy mindent kritikai szemmel vizsgálunk, és ha valamiben hibát észlelünk, az ellen felszólalunk, de a megállás nélküli hisztéria kezd kissé fárasztóvá válni.