Pesti Flaszter

Pesti Flaszter

Elszalasztott lehetőségek balladája

2020. május 09. - Papp D. Olivér

File:Kérdés és válasz - Országgyűlés, 2016.12.12 (5).jpg ...

   Magyarországon a rendszerváltozás 30. évfordulóján még mindig nagyrészben ugyanaz a politikai elit, mint a kilencvenes években. Persze, pártok és kormányok jöttek és mentek, de ugyanaz a keménymag irányítja az országot már 3 évtizede. Más országokban egyáltalán nem jellemző az, hogy politikusnak lenni egy életre szóló pozíció lenne, sokkal inkább csak egy szakasz az ember karrierjében. Úgy látszik, mi ebből a szempontból is az unortodox vonalat képviseljük.

    Magyarországon sose volt elszámoltatás, minden választás előtt az összes párt megígéri, hogy most bizony lesz, de még sose jött el. A rendszerváltozáskor az MSZMP volt képviselői ugyanolyan vidáman ültek a parlamentben, mint azelőtt. A mai napig ezek a volt párttagok ott vannak az MSZP-ben és a Fideszben. Nem gondolnám, hogy komoly büntetést kellene kiszabni azokra, akik bármilyen vezetői szerepet töltöttek be a volt állampártban, de azért szerintem elvárható lenne, hogy a közéletben ne vehessenek részt. Próbáljanak meg piaci alapon élni, ha meg nem megy, így is úgy is luxus nyugdíjakat kapnának, szóval nem kell őket annyira sajnálni.

   Miért van az, hogy az ügynökakták a mai napig nem nyilvánosak? Nyilván, hogy ha valakiről vagy családjáról jelentettek, akkor azokat az írásokat megtekintheti, de az igazán érdekes részletek, vagyis, hogy kik is jelentettek sose kerültek nyilvánosságra. Legfeljebb pár emberről tudjuk, vagy csak sejtjük. Miért van az, hogy ha valamelyik kisebb ellenzéki párt bedobja az Országgyűlés elé a javaslatot, hogy hozzuk már ezeket nyilvánosságra, akkor az MSZP és Fidesz olyan egyetértésben nyomja meg a „nem” gombot, hogy azt öröm nézni? Komolyan úgy néz ki, hogy bár semmi mást, de ezt az egy kérdést sikerül nemzeti minimumnak tekintenie a két pártnak.

   Ha körbenézünk a volt szocialista országok között, akkor azt látjuk, hogy több-kevesebb sikerrel, de előnyükre fordították a rendszerváltozást, mi közben toporgunk egy helyben. Pedig anno a legvidámabb barakk indult talán a legjobb lehetőségekkel a térségben és mára mégis semmi. Egyik tagállamban sem ugyanaz a politikai elit vezeti az országot, mint pár évtizeddel ezelőtt. Kérdem én, kire kell ilyenkor mutogatni? Mert elég egyértelmű, hogy erről csak a vezetőink tehetnek. Az első és egyben utolsó MDF kormányzás után kizárólag az MSZP vagy a Fidesz volt hatalmon, másokat még csak meg sem próbáltunk. Talán ideje volna, hátha bejön.

   Persze, hogy bármilyen változás elinduljon, ahhoz előbb az ellenzéket kell leváltani, hiszen 10 év után egyértelművé vált, hogy a jelenlegi garnitúra alkalmatlan arra, hogy leváltsa a szintén rendszer részét képező Fideszt. Ezután következik csak a jelenlegi kormány leváltása. Nem mondom, hogy ez sok jóval kecsegtet és nem tudhatom azt sem, hogy ez megoldás lenne-e arra, hogy 30 év után végre elkezdődjön valami változás, de az egyértelmű, hogy ha nem próbáljuk meg, akkor nem is fogjuk megtudni.

    Majdnem 3 évtizeden keresztül két párt, két elitje irányította az országot. Ezek szavazótáborai egymásra mutogatnak, hogy márpedig miattuk ülünk nyakig a szarban, de senki nem akarja látni a lényeget: itt mindenki a szarban ül! Ha mindig a másik oldal a hibás, akkor talán el kéne zavarni mindkettőt. Nincs igazam?  

A bejegyzés trackback címe:

https://pestiflaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr1515674626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felfújta a szél 2020.05.10. 09:35:45

De, igazad van, csak az a bibi hogy egyre gyengébb eresztés jön.

Az LMP Schifferrel még nem tűnt reménytelennek, de most visszatekintve a története egy nagy csetlés-botlás. Az olyan reménytelen próbálkozásokkal, mint a Párbeszéd nem is érdemes foglalkozni

A Momentum ügyesen pozicionálta magát az olimpia megfúrásával, de ennél sokkal többet azóta sem tud felmutatni. A Jobbik meg mostanra semmi másra nem jó, mint hogy Gyurcsány lovasszobrának a talapzata legyen

nemecsekerno_007 2020.05.10. 18:32:27

Apró család regnálása a szocializmusban, majd felemelkedése a rendszerváltás után?!

Beszélünk itt az ügynökökről, de előbb nem a tartótiszteket, a döntéshozókat, magas beosztású kádereket kéne előszedni?!?!

Szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban az Apró-család egy 55 m2-es szoba-konyhában húzná meg magát abból a minimál nyugdíjból amit az állam ad nekik és örülnek, hogy büntetlen lehet az előéletük.

Bauer Tamásról már nem is beszélve.

Szóval értem én az igényt, de kissé sántikál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.05.10. 19:01:38

@nemecsekerno_007: Szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban Mészáros Lőrinc gázkazánokat szerelne minimálbérre bejelentve.

Andy73 2020.05.10. 20:04:59

Nincs. A választók döntenek, ők elzavarhatjak a kormányon lévőket, ha elégedetlenek velük, ahogy legutóbb 2010-ben tették. Azóta sorozatban kétharmaddal nyernek, semmi jele, hogy el akarnák zavarni őket. Persze két év alatt sok minden történhet, a tavalyi önkormányzati választásokon is vesztettek néhány fontos helyen, többek között a fővárosban.

Andy73 2020.05.10. 20:16:56

Ma nem két párt van, két elittel, hanem egy csomó párt, de köztük már csak egy nagy. A szocik már nem mérhetők a Fideszhez, ők a túlélésért küzdenek. A DK pedig még nem mérhető hozzájuk, bár a szociknal már valamivel erősebbek.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 20:19:31

@Andy73: Egyszerű a képlet. Az átlagszavazó úgy van vele, hogy "lop ez is az is, de Orbán legalább nem hozza a nyakamra a migránsokat, és nem bassza szét a gazdaságot, hát maradjon ő."

TSandor Toth 2020.05.10. 20:55:26

Ugyan azok a verebek szállnak vissza a fára mint amiket elzavartak onnan. Semmi különbség sincs az átlag magyar politikus és az átlag magyar választó polgár között. Buta mint hatökör mindkettő. Ráadásul lusta is.

Emmett Brown 2020.05.10. 21:01:50

@nemecsekerno_007: mit nem értesz? mindenkit el kell zavarni a picsába.

birkamenet 2020.05.10. 21:04:59

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Egyszerű a képlet. Az átlagszavazó úgy van vele, hogy "lop ez is az is, de Orbán legalább nem hozza a nyakamra a migránsokat"

Csak a magadfajta funkcionális analfabéta fideSSnáciknak ez az egyszerű a képletük. 30 IQ felett erre a népbutításra már nincs vevő.

orbán kész szerencséje, hogy a lóvá tehető primitív magarjából milliós felhoztatal van, ezeknek szól az ő szintén mélyprimitív propaganda kormányzása.

birkamenet 2020.05.10. 21:15:00

Elszámoltatás sose lesz, mert a magyarnak a genetikájában van, hogy kussoljon, mert akkor jobb lesz neki, nem lesz baja. Ezt használja ki az illiberált rendszer, (na meg minden hétköznapi szélhámos), hogy a nép többsége abszolút cseléd mentalitású, amelyik bár lehet 1-2 percig bátor, meg forradalmár, a végén viszont úgyis a felszopást fogja választani.
Eddig tartott a szobaforradalmárok harca az elszámoltatáséet (is), a politikus jót röhög az ő birkanépén.

Andy73 2020.05.11. 00:03:23

@birkamenet: Te ilyen vagy? Vagy te nem vagy magyar?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.11. 10:21:45

@birkamenet: Figyelje te balfasz! Vannak apolitikus szavazók,nem kevesen, akik számára Orbán a kevésbé rossz opció. Ezt nem vagytok képesek felfogni libsidióták, és ezért szoptok állandóan a választáson. Comprende?
süti beállítások módosítása