Pesti Flaszter

Pesti Flaszter

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

2020. május 07. - Papp D. Olivér

Fájl:Ferenc Gyurcsány, Davos 2.jpg – Wikipédia

   2009-ben Gyurcsány Ferenc lemondott miniszterelnöki posztjáról. A történetnek vége is, hiszen hogyan is térhetne bárki vissza nem, hogy a politikai elitbe, hanem a magyar közéletbe ilyen szégyenletes kormányzás után. Aztán mégsem így történt.

   Az MSZP, vagyis az egykori kormánypárt soha többé nem tudott felállni a 2006-os események csapásaiból, tegyük hozzá, hogy érthető okokból. Nem úgy, mint a DK, akik mára egyértelműen az ellenzéki oldal legerősebb pártjává váltak. De ez mégis hogyan lehetséges? Jelenleg az a helyzet áll fent a magyar közéletben, hogy Gyurcsány miatt nem szavazz senki az MSZP-re, ahol már 9 éve nem politizál, viszont van egy új pártja, ami erősebb, mint valaha. Mindezt amellett sikerült elérnie, hogy amikor csak tudta az ellenzéki tábort megosztotta. Amikor már-már körvonalazódni látszott egy esetleges összefogás lehetősége, akkor mindig az utolsó pillanatban megjelent és „Lári-fári” felkiáltással bombázta azt szét. Addig sikerült rombolnia az ellenzéki oldalt amíg mára ő lett annak vezetője, ami lássuk be legalábbis mókás. Ez az az ember, aki, hogyha van egy bárki által vállalhatónak tűnő és szimpatikus kezdeményezés akkor megjelenik és „összeGyurcsányozza” ezzel vallhatatlanná teszi azt. Jelenlegi tudásunk szerint akár az is lehetséges forgatókönyv a 2022-es választásokra, hogy amikor a választópolgár a fülke magányában megvizsgálja a lapot azt kell látnia, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Hozzáteszem, hogy, aki felelős állampolgár az ilyen esetben akkora péniszt rajzol a lapra, hogy a fülkében lévő kisasztalra férnek már csak ki a herék.

   Azt gondolnánk, hogy a Demokratikus Koalíció néhány szoci nyugdíjas által támogatott pártocska, de ez nem így van. A párt egyre több fiatalt vonz, ezek többségében azok a mostanában 18. életévüket betöltött már szavazásra jogosult polgárok, akiknek korukból adódóan nincs saját emlékük a 2006-os és az azokat követő eseményekről. Ők már egy egészen más Gyurcsányt látnak, az ő számukra ő már egy influencer, aki az Instára posztol, jó a fehér Converse cipője és még a Youtube-os videói sem rosszak. Gyurcsány mára egy meme, de ennek a memenek mégis egyre növekvő tábora van, ami felveti azt a kérdést, hogy mégis kire és mi a lapján szavazunk. Ma már nem kell program, nem kell semmi. Emlékszünk a Fidesznek 2010-ben nagyjából annyi volt a programja, hogy nem mi vagyunk a szemkilövetők, azóta meg annyi, hogy folytatjuk. Bejött ez nekik? Naná! Gyurcsány se csinál egyebet mára. Ő az az ember, aki kis vicces, néha főz, néha DJ-zik és amúgy politikus is, de az csak annyiban fontos, hogy 4 évente lehet húzni rá az X-et.

   A mai szavazóknak nem kell program az csak összezavarja őket, valamilyen élményt akarnak kapni és a választások is csak egy esemény számukra. Úgy szavazunk vezetőinkre, mintha egy vetélkedő versenyzői lennének, vagyis kizárólag szimpátia és karizma alapján. Ezek után nem meglepő, hogy 30 évvel a rendszerváltozás után még ma is az a kérdés, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Meg lehet ennie mindenkinek, amit főzött…Kell még erről valamit mondanom, Ildikó?

A bejegyzés trackback címe:

https://pestiflaszter.blog.hu/api/trackback/id/tr5315668496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 17:06:12

@morph on deer: közművek nagy részét visszavasarolta. Nemzeti kincsek vissza. Stb.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 17:07:16

@is: és az feltunt hogy Ceglédi és az MSZP pénztáros is vígan el szabadon???

Andy73 2020.05.09. 17:08:51

Nyugodtan firkald csak össze a szavazólapot.

midnightcoder2 2020.05.09. 17:12:37

@is: Először is, a Horn kormány az MDF kormány után jött. Valahol abban a két ciklusban voltak az ősbűnök elkövetve, bár Antallék esetében leginkább az, hogy balfaszok voltak és hagyták hogy a jóelvtársi kapcsolatok segítségével szétlopják az orruk előtt az országot, illetve hagyták elveszni a keleti piacokat. Minden áron ki akartak lépni a szocializmusból, és utólag ez a minden ár nem tűnik jó ötletnek, persze utólag azért jóval könnyebb okosnak lenni.

Az első Orbán kormány nem volt rossz. Legalábbis úgy 2000-ig. Addig kb. arról szólt a történet, hogy Orbánék tették a dolgukat, az ország jó úton haladt, miközben az ellenzék károgott hogy Orbánék majd jól elrontják a Bokros-csomag eredményeit. Ami eredmények amúgy elég nagy részben a menyasszonyi kelengye kiárusításából származtak, köztük olyanokéból is mint a teljes magyar energetikai szektor. Aztán 2000 után az ellenzék stratégiát váltott: elkezdődött a több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak kampány, és nem is eredmény nélkül. Ne felejtsük el, hogy a baloldalnak akkor még kb. akkora sajtófölénye volt, mint ma Orbánéknak van.
Ennek két következménye volt: egyrészt Orbánék megpróbáltak lazítani abban a reményben, hogy így ellensúlyozni tudják a szociális demagógiát, amiből aztán a Jóléti rendszerváltás programja lett, másrészt Orbán megtanulta, hogy akié a sajtó azé a hatalom. Ezzel együtt sajna a szocik nyertek a remek kis programjukkal, és az ő kormányzásuk "picit" szarabb volt mint Orbáné.

"Na, innentol elszabadult a pokol, ha szerinted a FIDESZ a nepszavazasaval, hiszteriakeltesevel es tarsaival nem volt kormanyzo ero, akkor te elhazudod azt a korszakot."

Semmivel sem hisztizett többet mint a szocik Orbán kormánya alatt. És jóval kevesebb sajtója volt hozzá. Ezzel szemben volt egy óriási nyerő lapja, amit Fletó adott a kezükbe: az öszödi beszéd. Ebben Fletó nyíltan beismerte hogy a választók átverésével nyerte meg a második ciklust. Egy ilyen beszéd után egy demokratikus országban azonnal felállt volna a miniszterelnök. Akár a franciáknál, akár a németeknél, akár az USA-ban, de még az olaszoknál is. Lehetne idézni azokat a részeket amik miatt új választásokat kellett volna kiírni, de szerintem mindketten ismerjük a szöveget, de ha nem akkor ma is megtalálja a gugli. Másrészt, Fletónak a baja igazából nem Orbánék voltak, hanem az MSZP. Csinált ő X napos programot, megy Y lépést, zúgott az éji bogár, nekiment a falnak, nagyot koppant akkor, s azután elhallgatott. Fletó ugyanis nem tudott egy nagyon fontos dolgot, amit a Horn és a Bajnai igen: kézben tartani az MSZP nevű bolhacirkuszt. Horn valószínűleg tudott mindenkiről mindent, Bajnainak pedig ott volt a kezében a revolver, az előrehozott választások. Fletó kezében viszont csak a töke volt.

A 2008-as válság ugyan bedöntötte az országot, de a mi bajaink már 2007-ben az egekig értek. Érdemes megnézni a GDP adatokat 2002 és 2010 között mondjuk a többi visegrádi országokkal együtt. Ez volt az az időszak, amikor a szlovákok úgy húztak el mellettünk mint a vadászsólyom a viselős tehén mellett.
Orbánék sem az a kimondott matyóhímzés, de akkorát a környező országokhoz képest egyik ciklusa alatt sem estünk mint akkor.

Andy73 2020.05.09. 17:15:38

@Andy73: Az amerikaiak meg két hetvenes közül választhatnak majd novemberben. Hozzájuk képest itt két sihederrol írsz, illetve főleg a boszmerol. Az szerintem is elég gáz, hogy ő az ellenzék vezetője, de ez

is 2020.05.09. 17:19:55

@midnightcoder2: "Semmivel sem hisztizett többet mint a szocik Orbán kormánya alatt."

De bizony. TV-szekhaz ostrom, oktober 23-i tankelkotesbe fajulo rombolas, ami aztan a gumilovedekezesbe fajult. 2008-tol mar Finkelstein is pozicioban volt. De bizony, hogy joval tobbet hisztizett.

"És jóval kevesebb sajtója volt hozzá"

En nem tudok arrol, hogy a TV-szekhaz ostromot nem egyenesben kozvetitette tobb TV is. Arrol se tudok, hogy FIDESZes evekig nem szolalhatott meg maga a kozTV-ben. Arrol se tudok, hogy az oszodi beszed NEM a kozradioban ment le. Volnal szives te is valami tenyek szintjen probalkozni, nem pedig FIDESZes mantrakkal?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 17:22:17

@is: ja és ne haragudj de aki úgy hogy elquronak helye van a politikában az nálam gáz. Figyelj én olyan konzervatív magyar kormányt akarok ahol nincs olyan ember aki elbaszta de a mi kutyánk kölyke...

is 2020.05.09. 17:23:26

@midnightcoder2: "nem volt rossz. Legalábbis úgy 2000-ig."

1998: megfigyelesi ugy, Simicska adohivatali elnok, hosszu bajtok ejszakaja. de, megtortent. 'a komcsiknak volt negyven evunk, nekunk talan csak negy, most kell mindent bepotolni''. a gazdasagi oldalt en is leirtam, hogy ment Bokros tovabb, egyebekben kerlek szepen, nezz mar a tukorbe.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 17:23:27

@is: erről azért kérdezd meg Szilvási elvtarsat is.... Meg gergenyit

is 2020.05.09. 17:26:02

@a nagy hohohorgász: ott egy hosszu dokumentum Gonczol Katalintol. elolvashatod te is. megint a sejtelmes FIDESZes felmondat, ennyit tudsz. az erdemi vita elmarad, mivel te csak egy szajhos vagy, semmit se vagy kepes reagalni ervekre. na mindegy, le van irva, mindenki lathatja.

is 2020.05.09. 17:33:42

@midnightcoder2: " Egy ilyen beszéd után egy demokratikus országban azonnal felállt volna a miniszterelnök."

Na ja, ma hetente mondjak barkire, hogy azonnal mondjon le, Trump, Boris, Jelcin, a kinai, az Orban. En meg is adom erkolcsileg. De most nem errol van szo, mert erkolcsileg felhuzom az orrom, es akkor orihari, az a kilenceves gyerekek szintje. Mi lett volna ha jatekot se jatszunk. Azt jatszuk le, hogy 2006 utan ami megtortent, azt hogyan ertekeled. Az egeszet, egyben. Felmondatokat en is ki tudok ragadni.

" a szocik nyertek a remek kis programjukkal, és az ő kormányzásuk "picit" szarabb volt"
bizony, hosszasan le is irtam, de en akkor se hagyom ki az altalad mentegetett keteves koltsegvetest (eszrevetted, hogy azt milyen szepen magyarazgatod, mig a szociknal a te olvasatodban minden geciseg?). nincs vita, csak ugye ma Gyurcsany a szocik legnagyobb ellensege, te meg random ugralsz a 'szocik' meg a 'Gyurcsany' szo kozott. 2006-ban is tudjuk, hogy az oszodi beszedet a szocik szivarogtattak ki. most akkor a Gyurcsany vagy a szocik a problema, mert logikailag a ketto egyutt nehezen megy?

is 2020.05.09. 17:41:15

@a nagy hohohorgász: es van iden valasztas, vagy majd 2021 vegere idozitik a pert, addig csak hadd menjen takarekon?

élhetetlen 2020.05.09. 17:45:43

@inteligens elenzéki: “A stadionépítés egyszeri kiadásaival szemben”. És a folyamatos fenntartási, működési költségek? A bevételt meg hagyjuk, annyi sincs, ami a fenntartásra kellene. A TAO, amit kapnak, az meg az államhoz be nem folyó adó. Tudod, ha a stadionok zöme helyén üres placc lenne, az is gazdaságosabb lenne, mert ugyan az sem hozna hasznot, de olcsóbb lenne időnként levágni a parlagfüvet, mint egy stadiont fenntartani. Az meg ne zavarja meg a “tisztánlátásodat”, hogy az egészségügy szükséges, míg nem hiszem, hogy a stadionok hiányától hullanának az emberek.

is 2020.05.09. 17:48:32

@midnightcoder2: "Ez volt az az időszak, amikor a szlovákok úgy húztak el mellettünk mint a vadászsólyom a viselős tehén mellett."

Igen, ez nekem is a peldam, 1998-ban a szlovakok Dzurinda alatt lementek a 40%-os allamra, behivtak az osszes autogyarat. Orban 1998-ban osztrakokkal akart foci EB-t (0 szavazat), es elhajtotta ugyanazokat az autogyarakat. namost egy autogyarat azt 3-5 evig epitenek, ugyhogy az 1998-as dontesek 2002-tol adtak a hatasukat. bizony, iagazad van, Orban NAGYON eltolta ezt, a szlovakoknak volt igazuk.

2006 utan aztan egy Bajnai nevu gazdasagi miniszter rovid uton ide is hozta a Mercedest (2007-es szerzodeskotes). a gyar valamikor 2010 utan allt munkaba, es jol meg is tolta a GDP-t. Koszonjuk szepen Bajnai Gordon!

latod, ha ertened is, hogy mi mivel van osszefuggesben, akkor te is helyesebb kovetkezteteseket tudnal levonni, nem pedig dedos modon beirni mindent datum szerint az akkori kormanyhoz. a gazdasag tobbeves atfutasban mukodik.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 17:48:42

@is: figyelj szerintem elég megnezni a 2005os Gyurcsány Orbán vitát. Amikor elquro szent Ferenc azt mondta a patasnak hogy elnök úr ugye nem akar hazugsaggal választást nyerni. Az meg állt ott mint fasz a lakodalomban. Ott dőlt el a haza sorsa. Mert biza Ferkó hazugsaggal is akart nyerni. De ti ezt még most is úgy kezelitek hogy elquro felmosta a padlót vityaval. Igen ez lett az eredménye. Szóval szopjal Gyurcsányt.

ben2 2020.05.09. 17:50:08

Az 1994-es választáson összeomlott a magyar jobboldal, majdnem olyan mértékben, mint 2010-ben a baloldal.
72%-os (!) kormánytöbbség, 99.99%-os (!) médiafölény, nagyvállalkozók, szakszervezetek, pénzintézetek mind a kormány alá rendelve.
Az ellenzéki térfél is nagyon hasonló volt: élőhalott volt kormánypárt (akkor MDF most MSZP), ellenzék vezérének szerepére törő populista politikai bohóc (akkor Torgyán most Gyurcsány) és az őt szektaként követő legnagyobb ellenzéki párt (akkor FKGP most DK). A futottak még kategóriában meg ott vergődött a szekértábor logikát elvető minipárt (akkor Fidesz, most LMP).

Aztán 1996-tól (kb. a Tocsik botránytól számítva) a mezőny megváltozott: a Fidesz lett az akkori ellenzék vezetője és sikeresen meg is nyerte a választásokat 1998-ban. (Pontosabban nem a Fidesz nyerte meg, hanem az SZDSZ veszítette el nem kicsit, nagyon, de az eredmény kormányváltás lett.)

Miért nem strukturálódott át az ellenzék hasonló módon az elmúlt három ciklusban?

Miért nem vette át az ellenzékben a vezető szerepet valamelyik friss, a korábbi politikai elitek bűnjeitől mentes formáció?

Nem, nem Gyurcsány aknamunkája miatt.
Persze Fletó éjt-nappallá téve igyekezett kiírtani minden valamire való ellenzéki alternatívát, ami veszélyeztette a pozícióit, de mégis mit kellett volna csinálnia? Az ő szempontjából logikus és kiszámítható viselkedés ez, felelős politikusi magatartást meg az öszödi beszéd óta még a saját szektája sem vár el tőle.
Az ellenzék ellehetetlenítéséért azokat terheli a felelősség, akik hagyták Gyurcsányt szabadon garázdálkodni: a baloldali és liberális értelmiséget és médiát.
Ha az ellenzéki véleményformálók nem a "teszek némi szívességet a régi elvtársaknak" logika alapján lavíroznának az ellenzéki formációk között, ha az ellenzéki értelmiség nem triggerelné magát minden primitív kormánypárti provokáción és a közbeszédet nem az ideológiai politizálás, hanem a gyakorlati problémák kitárgyalása felé terelnék, már rég nem itt tartanánk.

1996-ban az akkori jobboldali értelmiség rájött, hogy dobnia kell a nyilvánvalóan életképtelen MDF-et és a nyilvánvalóan vállalhatatlan Torgyánt és beálltak a Fidesz mögé. Ezzel tudott a Fidesz alig két év alatt felnőni a váltópárti szintre.
Ez a támogatás hiányzik jelenleg a ma valamennyire is progresszívnek tekinthető új, ellenzéki mozgalmak mögül.
Ma egy új párt vagy beáll kis SZDSZ-nek és ugyanazt a demagóg ellenzéki mantrát tolják "menő" stílusban (lásd: PM, Momentum) vagy mehetnek a lecsóba (lásd: LMP).

Persze kétségtelen, hogy ha az ellenzék valaha is labdába akar rúgni, akkor meg kell szabadulnia Gyurcsánytól.
Nem azért, mert vele ne lehetne választást nyerni, hanem mert vele még az ellenzék igen nagy többsége szerint sem lehet sikeresen kormányozni.
Ez azonban csak a szükséges minimum.

Ahhoz, hogy az ellenzék komolyan vehető kormányváltó erővé válljon, az ellenzéki értelmiségnek kellene összeszednie magát, felvállalni a saját oldal (!) moderációjának nyűgjét és kijelölni az ellenzéki pártok számára azt ideológiai irányt, ami nem vált ki zsigeri ellenszenvet a társadalom jelentős többségéből. Ehhez pedig le kell számolnia a 2010 előtti balliberális politikai elittel és újra kell építenie a teljes ellenzéki pártstruktúrát.

Amíg ez nem történik meg, addig marad az Orbán-Gyurcsány felállás.

is 2020.05.09. 17:51:06

@Világít a torony: allitolag a debreceni, mert azt mar ugy is terveztek, van benne iroda, edzoterem, konferenciaterm, bolt stb. a sport egyedul nem tartana el. mashol agyatlanok csak focistadiont epitettek a focinak.

is 2020.05.09. 17:54:24

@a nagy hohohorgász: ez tehat egy erv. vitakultura. 'szopjal Gyurcsanyt'. jol van, te mar igy fogsz meghalni, neked ez lett az eleted. teged megsertettek, esmostmarakkoris. orihari. mindenkitgyulolok. 'szopjal Gyurcsanyt'.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:00:40

@is: na látod megint kiragadtad a lényeget. A Szent Ferenc imadatod megint vakka tett.

illaim 2020.05.09. 18:01:46

Aki idáig eljutott a kommentek olvasásában, annak bizonyára feltűnt, hogy a FideSS SA csürhéje egyetlen egy észérvet sem volt képes hitelt érdemlően cáfolni! Csak a kormány és a fideSS propagandáját nyomatják! Vitaképtelen együgyűek az óvodás középcsoport értelmi szintjén! LOL

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:03:22

@is: milyen pozícióban tudnád elkepzelni szent Ferencet az új kormányban? Igazság ügy miniszternek?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:04:28

@illaim: figyelj az hogy ti leirtok vmit az nem tény!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:06:29

@ben2: hagyd úgy sem értik... Ferkó az isten.

is 2020.05.09. 18:10:38

@ben2: na ja, hatalompolitikailag jol leirtad. de en elmondom neked a kulonbseget ugy alap, emberileg:

- vannak azok az emberek, akik szerint rend legyen es fegyelem. meg a kozosseg es a kozossegen beluli emberi kapcsolatok elobbre valo, mint az egyeni elet. most szelsosegben mondom, de ezeknek az embereknek jo a hadsereg. beallnak a hierarchiaba, parancs, ertettem, vegrehajtom, parancsra tettem, a kozosseg az elso. ezek az emberek kepesek egyetlen tombbe beallni, masszat lehet rajuk epiteni, nem fognak kilepni, nem fognak pofazni, vita nincs, van parancsnok, aki megmondja, hogy merre van az elore. sot, a kozosseg el is fogadja, hogy az 'arulok sorsa a halal', nincs lazadozas, ha melloled barkit is picsaba kuldenek.
- vannak azok az emberek, akik azt mondjak, hogy a rendszert a szabalyok tartjak ossze, megertjuk, felfogjuk, hogy mi a jo, ha vita van, akkor vitatkozni fogunk, nincs azzal baj, a vita vegen lesz majd dontes, a donteshez kell lojalisnak lenni, nem barmilyen szemelyhez, parancsnokhoz, fonokhoz. ennek fenyeben termeszetesen nem lehet ezen emberekbol egyetlen masszat csinalni, vitatkozni fognak (mert mindig van velemenykulonbseg), es te latod, hogy folyton vitatkoznak.

az elso csoport a masodikat mindig is almodozo, eretlen, zavaros anarchistanak nezi, a masodik meg az elsot birkanak. egy adott egyen persze valahol a skala egy pontjan van, nem fekete-feher, de a tole egyik iranyba allokat igy, a masik iranyba allokat ugy fogja minositeni.

es elmondom neked elmeletileg is:
- arra nezvest, hogy egy tarsadalom merre menjen, legnagyobb osztasban ket koordinatatengely van: mult-jovo; egyen-kozosseg.
- a mult-jovo tengely arrol szol, hogy mi a fontosabb: ami mar megvan a multbol, azt megtartani, vagy ami varhat rank a jovobol, arra haladni. a holnap legyen egy javitott ma vagy a holnap legyen egy uj kezdet. ez se fekete-feher, ez is skala.
- az egyen-kozosseg meg az, hogy a tarsadalom osszefog (egyenekbol), vagy a tarsadalom szervezett (kozosseg)

kombinaciok a ket tengelybol:
- mult-egyen: konzervativizmus
- mult-kozosseg: fasizmus
- jovo-egyen: liberalizmus
- jovo-kozosseg: kommunizmus

nagyon elnagyoltan persze. namost a FIDESZ a mult-kozosseg oldalon nyomul, de meg van masik harom terulet, es meg azon belul is vannak alreszek. miert is legyen ketpartrendszer a 4+ iranyra?

élhetetlen 2020.05.09. 18:12:07

@engedélyes pinaellenőr: “Miből van Ph.D.-d, gatyába' táncolásból?” Van egy ötletem. Kattints a nevére, majd az abban megadott blogra, ott legalább azt láthatod, milyen témákban posztol. @inteligens elenzéki: Ezt te is megteheted.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:13:08

@is: te koma és azt az okos agyad folfogja hogy közösség nélkül nincs jövő? Bmeg ezt még az ősember is felfogta csak a buzi libsi nem!

is 2020.05.09. 18:13:45

@a nagy hohohorgász: 'A Szent Ferenc imadatod'. ez azert mokas, mert ott van fentebb a hosszu, erdemi kommentem, mindenki olvassa is, latjak, te meg megprobalsz ugy tenni, mintha az nem is lenne, es felmondatokban problakozol. jo, lathatoan neked ez a fizetett delutanod, lehet, hogy 10 blogban kell egyszerre nyomulnod, tobb idod nincs, de jossz vissza, amig le nem jar a muszak, mert csak akkor van fizetes.

most mar szanlak.

ben2 2020.05.09. 18:17:02

@a nagy hohohorgász:

Az információs buborék már csak ilyen.
Valójában az ő jól felfogott érdekük lenne, hogy belássák, hogy Gyurcsánnyal csak két rossz forgatókönyvvel számolhatnak:
1. vagy elbukják a soron következő választást
2. vagy elbukják a kormányzást és annak következményeként újabb 12 év választásait

ben2 2020.05.09. 18:17:45

@math0:

" ja és 2010 előtt a közszolgálati tévé nem volt ennyire egyoldalú, és nem költöttek minden évben milliárdokat hazugság-propagandára közpénzből."

De.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:18:01

@is: a buzi is csak közösségben tudja kivivni amit akar nem egyedül... Inkább az a kérdés hogy a közösség mi alapján alakuljon meg? De közösséget a liberalizmus csak vmi ellen tud alkotni! Vmiert nem mert mások az erdekeitek. Felfogod? Ezért nem működik a liberalizmus hatalmon mert akkor már nincs ellenség... Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:19:45

@is: bmeg te írtad hogy Ferkó nélkül nincs libsi kormány meg levezetted hogy ő az ász.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:25:59

@math0: úgy ahogy Antal kormány a MSZMP alatt úgy ahogy az MSZP SZDSZ az mdfnel úgy ahogy az 1. Orbán a MSZP SZDSZ nel..... Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:27:49

@math0: Matyi te ennél okosabb vagy... Érdekes a kari geri nem csukatja le tarlós pityut inkább kitunteti.... És akkor én vagyok a birka???

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:29:09

@a nagy hohohorgász: pedig tarlós állítólag falazott a Fidesznek... Akkor hogy van ez????

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:31:04

@a nagy hohohorgász: a rohadt Borkai is vígan el csak a porhintesre kellett. Melyik baloldali média foglalkozik még vele? Senki bmeg...

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:32:24

@a nagy hohohorgász: ebben a rohadt országban semmilyen következménye nincsen a lopasnak....

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.05.09. 18:34:59

@engedélyes pinaellenőr: a legmagasabb 2011-ben volt. A fidesz 3000 milliárdot gyorsan elégetett( amit az előző kormány takarított meg) , miközben dőlt a pénz az EU-ból. Vond le ezt a két tételt, eltűnt a gdp növekedés.

HaD 2020.05.09. 18:37:50

Előre eltervezett néphülyítés...gyurcsányék pl. kövérrel az mszmp ifi kutatóban(káder/spicli képző)már a 80'-as években együtt tervezgettek. Avagy matolcsi szintén már ekkor készítette a privatizációs ki terveket...orbánék meg ültek a bibóban ahol szintén ott ténykedett kövér(stumpf oldalán aki meg horváth belügyminisztertől/após kapta az utasításokat)...ezek a népi kollégisták lettek kijelölve arra hogy az akkor már látszó ruszki bukta utáni világba átmentsék a hatalmukat....megvolt a szerepe a pozsgai féléknek is...de pl. a torgyán-csurka-vona trió is megszolgálta a pénzét...sikeresen begyűjtötték a hőbörgőket majd szépen leépítették őket...ezzel errodálva hogy netán kialakul egy olyan radikális csoport/párt akik valódi rendszerváltást vittek volna végig...vagy ahogy a tetves antaljózsi cinikusan odavetette "tetszettek volna forradalmat csinálni...." ...hát pont ezt herélték ki ezzel a szalámi taktikával....gyurcsányék szerepe pedig egyfajta csiki-csuki....bár az öszödi beszéd sem véletlenül került nyilvánosságra(ebben az országban sincs semmi véletlenül és kontroll nélkül). Ha nincs válság akkor lenyomták volna a nép torkán hogy hazudoznak nekik...de mivel bukott a hazaáruló gazdasági modell nem kicsit nagyon ...így a banda másik felét húzták elő a szmoking újból és azóta ők varázsolnak....most éppen az elkúrt járványkezelési ténykedésüket az információk olyan alakításával ahogy csak akarják...itt a piros hol a piros...de cigánytól mit várjunk??....de egy választási baki is jól mutatta hogy még csalni is bénák...a jó édes anyjuk meg apjuk a kék cédulákat is hasonlóan pofátlanul sütötték el...csak ma már elég ha az pintér kezében lévő szerver kulcsot kicsit megbabrálják...na ez a mai magyar valóság. lfszt bal meg jobb oldal....megkapták a feladatot amelyre a nyugat is szépen rábólintott azzal hogy szállítsák az ócsó munkaerőt meg a szemetet drágán felvevő piacot....hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!!! vagy amit akartok...

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:45:29

@HaD: na látod ezt alairom én is. Én nem hiszem hogy okosabb vagyok az átlagnál de aki kinyitja a szemét az látja. És akkor miről beszélunk?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:52:21

@math0: ha kari geri nem tud akkor Orbán miért tudna lecsukatni vkit?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:53:18

@a nagy hohohorgász: ha Gyurcsány nem tudta Orbánt lecsukatni akkor az felmenti Orbánt te fasz?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 18:54:31

@math0: integrálni nagyon tudsz (szerinted) de az osszefuggesekhez közöd sincs!

élhetetlen 2020.05.09. 18:55:34

@engedélyes pinaellenőr: Miből gondolod, hogy kamudiplomája van? Mert nincs meg a diplomamunkája? A diplomája megvan. Nekem sincs saját példányom az enyémből. Hagyományos írógépen gépeltem, részben, mert nem volt 45 éve PC-m itthon, részben, mert 50 oldalon keresztül az azonosságok számlálójában, nevezőjében is hemzsegtek az alsó, felső indexek, a Bool műveleti jeleket meg már kézzel írtam bele. Fénymásoltatni nem volt időm, és azóta sem mentem be az ELTE-re, hogy megnézzem, megvan-e. És nincs vezérem. Csak utálom a nem igazolható vádaskodást. Csak, hogy értsd, ha azt mondom. hogy Mészáros és Tiborcz felvásárolta a háromnegyed Balatont, az nem légből kapott vádaskodás, végül is , ha nehezen is, de tulajdonlappal igazolható, míg a te szöveged a kamudiplomáról semmivel sem.

engedélyes pinaellenőr 2020.05.09. 18:56:17

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hehe, és mikortól kezdte a kormányzást a Fidesz? Nagyjából 2010 szeptemberétől. Addig átadás-átvétel volt. 8 év alatt 25 százalékponttal növelte a GDP arányos államadósságot a szoci-szedesz katasztrófakormányzás. Emellett brutálisan elszállt a költségvetési hiány, és az állampapír kamat is.(Ez időszak alatt egyébként ezermilliárdos privatizációs bevételhez jutottak.) És azt is tegyük hozzá, hogy a Ratkó-generáció a Fidesz kormányra szakadt rá, jelentős többletterhet róva a 2010 utáni kormányzatra.

engedélyes pinaellenőr 2020.05.09. 19:00:26

@élhetetlen: A szakdolgozata bírálata viszont meg van, és szinte minden ponton egyezik akkori sógora szakdolgozatával, ami viszont megvan. Ezenkívül a böszmedoga bírálója nem érti, hogy a mélyen tisztelt Kisz titkár elvtárs dolgozata "miért csak 1978-ig tartalmaz adatokat, holott 1983 van." A sogórdoli '79-es.:DDD

engedélyes pinaellenőr 2020.05.09. 19:02:06

@math0: A büdös kurva anyád a sarkon vadászik kuncsaftra, nem rendez az semmit. Böszme vezéred adott kormánygaranciákat az utolsó körbe jutott foci EB pályázathoz 2007-ben.

engedélyes pinaellenőr 2020.05.09. 19:04:18

@math0: Hát jó sok bíró, ügyész, ügyvéd járt erre a "kamuszak"-ra.

videki gyerek 2020.05.09. 19:10:40

Karácsony Gergely Budapesten tökéletesen bemutatta mi lenne az egész országban, ha a liberálisok valahogy hatalomra jutnának. Katasztrófa, összeomlás, csőd, emberek halnának meg, teljes káosz lenne.

Világít a torony 2020.05.09. 19:17:49

@MAXVAL bircaman közíró: Hiába tagadsz és hazudsz agyatlan bérfirkász. Sem a gyermek megrontó papok, sem a fideszes külügyér nem liberális.

Világít a torony 2020.05.09. 19:17:49

@MAXVAL bircaman közíró: Hiába tagadsz és hazudsz agyatlan bérfirkász. Sem a gyermek megrontó papok, sem a fideszes külügyér nem liberális.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 19:32:41

@Világít a torony: bezzeg az erőszakolo zsidó producerek... Meg a szinhazigazgatok azok aztán...

Világít a torony 2020.05.09. 19:43:06

@MAXVAL bircaman közíró: Már megint hazudsz. Semmi szégyenérzet nincs benned. Igazi fidióta vagy.

Világít a torony 2020.05.09. 19:44:04

@a nagy hohohorgász:
Lásd be, a gondolkodás nem a te tereped.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 19:47:06

@Világít a torony: miről beszélsz te szar? Amikor még a bibsi média is hozza? Tudsz dönteni hogy a biboldokat véded vagy a nőket?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 19:50:34

@a nagy hohohorgász: azokat a nőket akiknek addig semmi bajuk nem volt az erőszakkal amíg be nem futottak de utána hirtelen.... Hahaha de ne izgulj a rabbi is rángatja a metélt kis libsit meg a andy vajnika is szereti a friss barackot.... Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 19:52:21

@a nagy hohohorgász: érdekes a roman polanskit sem sikerült elkapni... O vajon miért nem????

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 19:54:43

@a nagy hohohorgász: ha neked a főnököd azt mondja hogy szopd le akkor leszopod és kormányvaltas után reklamalsz? Igazi féreg vagy.

Világít a torony 2020.05.09. 19:55:58

@a nagy hohohorgász: nem érted ugye, hogy mennyire értéktelen és ostoba alakzat vagy. Színház igazgatókat írtál. Vidnyánszky is az. Meggyanúsítottad? Rém ostoba vagy....

élhetetlen 2020.05.09. 20:00:46

@engedélyes pinaellenőr: Egy, vagy tudod, vagy nem, egy szakdolgozatnak nem kell alapkutatásra épülni. Ha mindketten megjelölték a forrást, bekaphatták ugyanazokat a hibákat. És ha a sógorától kért irodalom jegyzéket, az nem plagizálás, de erről te sem tudsz semmit, én sem. “és szinte minden ponton egyezik akkori sógora szakdolgozatával, ami viszont megvan”. Ez eléggé értelmezhetetlen. Már az is, hogy egy bírálat egyezik egy szakdolgozattal, de te most azt akarod mondani, hogy Gyurcsány diplomamunkájának bírálója kikérte a sógora diplomamunkáját is a bírálathoz? Vagy az összes ismerőséét, mert hátha azoktól plagizált? Életszerűtlen. Schmitt is csak úgy bukott le, hogy az jelentkezett, akitől plagizált. A másik kérdés, hogy a bíráló, ha plágiumnak látta a diplomamunkát, miért is fogadta el? Akkor volt jellemtelen, vagy most, sok évvel később, mikor a szövegét fel lehetett használni egy sajtóhisztire, feketítésre? Tudod, gyakoroltam eleget a diplomamunka írást, kettőt magamnak két egyetemen, egyet az unokasógoromnak, nem szakmába vágó, és elég sok szöveget átvettem egy könyvből, a folyamatot illusztrálandó ( a falusi fotózás története), megjelölt forrással, egyet az unokahúgomnak, aki nagyon jó témát választott (a váci elítéltek attitűdjei), nagyon jó kérdőívet csinált, és 50 váci elítélttel beszélt, csak nekem kellett kielemezni. És írtam a link sulitársamnak is egyet, csak mert nem okoz gondot két hónap alatt összehozni elfogadható ötven oldalt. Ja, és volt még magamnak egy külföldi képzés után egy 30 oldalas kis megvédendő iromány. Jelent már meg 50 oldalas cikkem, amiben semmi új nem volt, csak csoportosítottam a szétszórt ismereteket, igen, forrás megjelöléssel. Itt sincs plágiumról szó. Na, amint látod szeretek írni, te meg próbáld meg átgondolni a nagyon “meggyőző” érveidet.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:02:28

@Világít a torony: buzika tudsz olvasni??? Akkor próbáld meg! Vidnyanszky erőszakolt nőket vagy a ti művészetek? És igen legalább annyira beteg a papi társadalom mint a muvesztarsadalom.

midnightcoder2 2020.05.09. 20:04:15

@math0: "mikor járt 2010 előtt börtön azért, mert valaki olyat írt, ami a Führernek nem tetszett?! "

Miért, te már a börtönből írogatsz ? Vagy az index szerkesztősége ? A HVG-é ? Vagy az balfék aki rendszeresen telifossa a youtube-ot az operatív törzzsel kapcsolatos roppant humorosnak szánt videókkal ? Persze... A közszolgálati TV pedig utoljára Antallék idejében nem volt az aktuális kormány szócsöve. Fletóék alatt meg a kifizetőhelye is, egy rakás lejárt szavatosságú balos sztár landolt ott akkortájt. A Kossuth rádió volt az egyetlen viszonylag szabadon és függetlenül működő média. Úgy 2006-ig, amikor Fletóék kiherélték. Tudod, a 2000-es években napi szinten hallgattam, kb. egyik napról a másikra lett egy színvonalas közszolgálati rádióból az Antettka TV.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:07:01

@math0: mikor járt börtön 2010 után? Bmeg matyika akkor te 100szorosan életfogytig lennél. Te okadek magadat szopatod!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:08:31

@a nagy hohohorgász: a libsi oldalról mindent elmond hogy Matyi veletek van. Hahahahahahaha

midnightcoder2 2020.05.09. 20:15:08

@math0: "a különbség, hogy akkor még volt demokrácia, és lehetett népszavazni (fontos ügyekről is). ma már nem lehet"

Tudtommal az utolsó népszavazás amit az ellenzék összehozott az a Nolimpia volt (én is aláírtam egyébként). Orbánék pedig látva hogy összejött, és visszaléptek. Ez a lehetőség viszont bármely eddigi kormánynak a rendelkezésére állt.

élhetetlen 2020.05.09. 20:34:04

@a nagy hohohorgász: Nem akarok vitába belemenni, csak megjegyzés. Mit tekintesz at ország gazdagodásának? Hogy eladják a Párizsi udvart, ahelyett, hogy 30-50 évre bérbeadnák? Hogy megveszi az ország a Mátrai Erőművet, amiből Mészárosék bár “kétségtelenül 7 milliárd forintos állami támogatásra kényszerült, tulajdonosai mégis 11,2 milliárdos osztalékot vettek ki a cégből”. Így gazdagodunk? Vagy abból gazdagodunk, hogy milliárdokat adunk magán szállodák, kikötők építésére, aminek a hasznából az “ország” egy fillért sem lát? Nekünk elég, hogy látjuk, hogy van egy új yacht kikötő? Vagy örülnünk kellene a kukaholdingnak, ami ugyan sokba kerül, de legalább szétvert egy működő szemétszállítási rendszert? Ezzel gazdagodtunk?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:40:39

@élhetetlen: nem ezeket én is lopásnak tekintem viszont azt gyarapodasnak hogy nem külföldről döntik el hogy mennyi a rezsi fogyasztói ára! Még mielőtt hülyét csinálnál magadból, fogyasztói árat írtam!!!!!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:42:24

@a nagy hohohorgász: tudod vki még emlékszik arra hogy NEM LESZ GAZAREMELES!!!!!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:43:40

@a nagy hohohorgász: aztán még is lett kb 20szor a 8 év alatt. Bmeg te fasz

élhetetlen 2020.05.09. 21:19:41

@a nagy hohohorgász: Hú, ez ütős! “azt gyarapodasnak hogy nem külföldről döntik el hogy mennyi a rezsi fogyasztói ára!”. Az egyik, legelkúrtabb intézkedést hoztad fel jó példának. Igen , itthon hozták. Mi lett volna a normális? Mindent mérnek, ergo szakemberek meghatározhattak volna egy mennyiséget, akár állandó bejelentett lakosra is, vagy csak lakásra. Addig a mennyiségig olcsóbb, mindenkinek, a medence tulajdonosnak is, aki vizet is többet használ, ha fűti is, akkor fűtőanyagot is többet használ. A kvóta feletti mennyiségért miért jár neki a tíz százalék kedvezmény, ami azért jó nagy összeg a kisfogyasztókhoz képest. Ezt már majdnem kitalálták, csak valakinek elsült az agya, hogy aki átlépi a kvótát, az a teljes fogyasztásra fizessen teljes összeget. Persze, minden állampolgár ott ül este az órák előtt, és eldönti, hogy kinyissa-e még egyszer a vízcsapot, vagy felkapcsolja-e a villanyt, vagy bukja a tíz százalékot. Ezt elvetették, de a normális megoldást nem sikerült belőni az okos, magyar törvényhozóknak. Ez a gyarapodás? Nem csinálok hülyét magamból, és nem is vagyok az, én is a fogyasztói árról beszélek, ha érted, ha nem.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 21:27:08

@élhetetlen: de hogy a kurva anyadba van hogy 2002 és 2010 között még ezt sem sikerült elerni te szar. Ott nem hogy stagnálás nem volt bmeg hanem évente 3x emelés.... Hahaha hazudj tovább a kurva anyadnak.

kolomparlole1114 2020.05.09. 21:30:41

@is: Az a baj hogy amikor ezekre szavaznánk, mindig előjönnek olyan faszságokkal hogy:
- simogassuk a tömeggyilkos migránsokat,
- ugyanezt tegyük a cigánybűnözőkkel is,
- amennyivel kevesebb pénzt lopnak el mint Orbán, azt pazaroljuk el értelmetlen faszságokra.

És akkor megáll az ember kezében a toll, és felteszi a kérdést hogy ezért minek egyáltalán bármit is változtatni? Csak azért hogy most majd más kaphassa a zsíros mutyikat? Hát a f@szt!

Az egyetlen hiteles pártnak talán a Kétfarkút tartom, olyan szenilis idióták, de legalább nem látszanak olyan kártékonynak mint a többi.

kolomparlole1114 2020.05.09. 21:33:49

@MAXVAL bircaman közíró: MEg a te fantáziád is, folyamatosan arról álmodozol hogy megint megkúr a pedopapod. A zsideszben úgyis kötelező buzinak lenni.

álándölon 2020.05.09. 22:21:11

@MAXVAL bircaman közíró: Az egész pedohiszti csak boszorkányüldözés. A gyerekkorban kialakuló természetes pedofilszexualítást démonizálják, hogy a férfigyülőletet fenntarsák fokozzák.

élhetetlen 2020.05.09. 22:27:39

@a nagy hohohorgász: A saját kurva anyádat emlegesd, te szar, hogy a stílusodnál maradjunk. Az, hogy 10 évvel ezelőtt nem csináltak semmit ez ügybem, az magyarázat arra, hogy ilyen hülye intézkedést kelljen hozni? Az hogy bezáratták az OPNI-t, az magyarázat arra, hogy tíz év alatt nem újították fel, nem nyitották újra? Neked ez ilyen egyszerű, és elég a kurva anyázás gondolkodás helyett? És még egyszer, a saját anyádat kurvázd, aki nyilván a nehéz körülményei miatt csak ennyit tudott kihozni belőled kultúrember helyett. Befejeztem.

morph on deer 2020.05.09. 22:37:48

@a nagy hohohorgász:
“ közművek nagy részét visszavasarolta. Nemzeti kincsek vissza. Stb.”

És a közművek azóta olyan, de olyan qrva tökéletesen működnek, hogy jobban már nem is lehetne, mi?
Akárcsak a MALÉV, mióta visszavásárolta... ja.

Nemzeti kincsek? Mint József nádor jogara? (Na jó, a birtoka meg a kastélya is, de azt a papának.) És hol is van ez a nemzeti kincs most? Csak nem a várban levő székhelyét díszíti, ahová a népnek coki? Hmmm.

De lehet, hogy a Seuso kincsek visszavásárolt részére gondolsz?
És azoknak mi közük is van a “nemzeti” kincsekhez? Azon túl, mondjuk, hogy jelenleg magyar az a föld, ahonnan előkerültek..?
Csak mert az kb a 4-5 századból, a késő -római korból származó cucc, amikor a mi nemzetthy felmenőink még nyereg alatt puhították az Urál környékét.

Szóval mire is gondolsz?
Mert mondjuk a Munkácsy kép aljas einstandolását a Gyurcsány kormány valóban nem lépte volna meg, mivel azok ahhoz nem voltak elég gecik.

De attól valójában mi is lett jobb a magyar emberek számára? Az, hogy egy levitézlett középszar focista összehord dolgokat, amik amúgy senkit nem érdekelnek különösebben?

Te például láttad a Seuso kincsek visszavásárolt darabjait? És az elzsarolt Munkácsyt?
A József nádor jogarát már nem is kérdem... Az jó lesz majd orbán papának a kastély gyűjteményébe.

Mondd, te valóban elhiszed ezt a sok szart?
Mármint azt, hogy ezek bármilyen módon is az állam érdekeiben álltak volna?
Mert ezek semmi egyébnek nem néznek ki, mint egy felcsúti tahó nagyravágyó, ki-ha-én-nem megnyilvánulásainak!
“Mer’ én vagyok a viktor, és én ezt is meg tudom tenni, beeee!“

Ennek Magyarországhoz mennyi köze van, szerinted?
A szégyenen kívül, persze...

morph on deer 2020.05.09. 23:15:38

@a nagy hohohorgász:
“ tudod vki még emlékszik arra hogy NEM LESZ GAZAREMELES!!!!!”

És? Szerinted rajtad kívül még ki az a barom, aki ma, 2020-ban ebből indul ki?
Hány éve is volt ez?
Ki is mondta?
Hol is van ő most?
Mi köze is van ennek a mai helyzethez?

Szerinted orbán ma ugyanazt mondja - bármiről is, - mint 15 éve?

Szerinted orbán ma ugyanazt mondja- bármiről is, - mint akár tavaly?

Mi a faßról is csevegsz, szivi?
Hogy szerinted orbán meg a fidesz változhat, mert az rendben van és természetes, de Gyurcsány és mindenki más ma pont olyan, mint 2009-ben volt?

Azt hiszed, hogy ezt rajtad kívül bárki is, aki már meghaladta a fideszes fejlődési szintet, - azaz már legalább szobatiszta, - ezt elhiszi, és hozzád hasonlóan gondolkodik?

Lófax, mama!
Minden értelmes, - azaz fideszen kívüli - ember pontosan tisztában van azzal, hogy hiába óbégattok, senki a világon nem úgy fog gondolkodni, viselkedni és politizálni sem, sem ma, sem 2022 után, mint 15 évvel ezelőtt, hiába is próbálsz ezzel ijesztgetni!

Az ég szerelmére, még akár te is fejlődhettél ennyi idő alatt, még ez is elképzelhető! Miért ne!
Én például kinézem belőled, hogy közben megtanultál írni, olvasni, gombot varrni..!
Ma már orbán sem kordont bont, hanem kerítést épít, hát miről beszélünk?

Szóval nyugodj meg, a gázáremelős szöveggel ma már legfeljebb magadat ijesztgetheted, meg pár nyugdíjasnak okozhatsz nosztalgikus pillanatokat, de ha ezzel akarsz a fideszhez csábítani Homo Sapiens Sapienseket, akkor teljesen el vagy tévedve, az az életben nem fog sikerülni!
Komolyan!

midnightcoder2 2020.05.10. 06:36:32

@math0: Nem volt megtartva, de az aláírások összegyűltek. Az, hogy a kormány ilyenkor szavazás nélkül visszalép teljesen normális, ezt eddig is megtehette volna bármelyik.

midnightcoder2 2020.05.10. 06:40:17

@math0: Egészen pontosan kit ítéltek börtönbüntetésre ?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.10. 07:21:35

@álándölon:

Igen, a pedóhisztéria boszorkányüldözés.

Ahogy annak idején minden második nőre rámondták, hogy boszorkány, pedig a valódi boszorkényok száma kevés volt,

Most, ha az emberek a liberális médiáknak hisz, negyjából minden második férfi pedofil

A valóság: minden ezredik férfi pedó, a nőknél pedig ennél is ritkább. Még a homokos férfiaknál (ott a leggyakoribb a pedofília) is alig 1-2 % a pedó.

Igen, a pedofília kezdete természetes. A kezdődő szexualitás az embernél az alapja. Csak a pedóknál ez beteges módon megmarad a gyerekkori szinten, míg mindenki másnál fejlődik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.10. 09:44:37

@math0:

Tévedsz, ma is vannak boszorkányok, s mindig is voltak, csak ma ez az embereket nem érdekli, így nem is szoktak ilyen gyanúsítások lenne. Ma ha nem tetszik a szomszéd, nem azt mondjuk róla, hogy boszorkány,hanem azt, hogy pedofil vagy narkókereskedő.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.10. 11:20:07

@math0:

A tudomány nem foglalkozik a témával.

A jog nem mindenható. Pl. tudsz mutatni jogszabályt a tojásrántottáról?

Világít a torony 2020.05.10. 11:40:26

@a nagy hohohorgász: Hogy tudok-e olvasni? Nézd csak agyatlan tahó, ezt firkáztad, szó szerint: " Meg a szinhazigazgatok azok aztán..."
Elég megalázó dolog veled és a hozzád hasonló buta és rosszindulatú agyatlanokkal szóváltásba keveredni, de időnként tükröt kell tartani eléjük, hogy lássák mennyire undormány alakzat tekint vissza onnan.
...és nem, veled ellentétben én nem vagyok meleg. Ugye érted zöldborsónyi agyú! Az sem para, ha nem....

Világít a torony 2020.05.10. 11:42:26

@MAXVAL bircaman közíró: Nem ez a kérdés buta bérfirkász hanem, hogy hol és mikor nem!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.10. 12:07:28

@math0:

Mi a tojárántotta készítésének alkotmányos módja?

S mi a tudományos módja?

Miért nem foglalkozik ezzel se a jog, se a tudomány?

Na, ugyanezért a boszorkánysággal se. A modern tudomány materialista, de lelagábbis pozitivista, azt vallja, hogy az ami kívül esik az anyagi világon, azzal nem lehet foglalkozni.

A jog pedig liberális alapú, azt vallja, az anyagilag nem bizonyítható dolgok magánügyek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.10. 12:24:35

@math0:

A boszorkányok általi rombolás megfgyelhető az anyagi világban is, egyes esetekben, azonban nem térképezhető fel az ok-okozati kapcsolat.

Pl. ha meghal a kutyád, nem fogod tudni bizonyítani, hogy az természetes ok vagy a szomszéd boszorkány átka.

illaim 2020.05.10. 14:49:26

Ez köcsög fideSStálib pecás előhozakodik a "Nem lesz gázár emelés" kijelentéssel, mert a gerinctelen mocska aljas módon elhallgatja a fideSS aljas kampányát, amiben azt állították! "Ha az MSZP kerül hatalomra, akkor megemelik a gáz árát"! Az MSZP csak erre az aljas vádra válaszolt, ami persze hiba volt, mert akkor a gáznak piaci ára volt! A fideSS már akkor is a goebbelsi propagandát folytatta, vádold meg az ellenfeled avval amit elkövettél, vagy elkövetni szándékozol! A fideSS megemelte a gáz árát sutyiban, majd nagy szájtépés mellett, leengedte a megemelt ár felét!

septem 2020.05.10. 19:19:48

@white999: +10000000000000000000000000000000000000

white999 2020.05.10. 20:46:25

@is: Bocs a birkát nem etetjük. Pedig gyakran felmerül bennem, hogy megkérdezzem miért nem a a 0 látogatottságú és komment számú oldalán osztja az észt (biztos annyira magvas gondolatok vannak) de akkor azt hinné, hogy foglalkozik vele valaki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.11. 17:10:13

@math0:

A tudomány nem mindenható, s a tudomány se állít ilyet magáról.

engedélyes pinaellenőr 2020.05.11. 17:45:10

@élhetetlen: Persze. több mint tíz pontos egyezés a két dogában, valamint egy négy évvel később készült böszmedolgozatban is éppen addig szerepelnek az idősorok, mint a sógoréban. Ráadásul a böszme otthoni, és a főiskolára leadott példánya sincs meg. (A bírálatra a böszme nem gondolt, ezen csúszott el.:) Valamint a sógor elmondta azt is, hogy akkoriban a bószme a sógor szüleinél élt a sógor húgának párjaként, és a szülők nappalijában volt példány a sógordogából.
Ha te ezen egybeesések után még mindig komolyan gondolod, hogy nem koppintott doga volt, akkor nagyon naiv vagy , esetleg hazudsz.

engedélyes pinaellenőr 2020.05.11. 17:46:09

@math0: A büdös kurva anyád a sarkon vadászik kuncsaftra, nem rendez az semmit. Böszme vezéred adott kormánygaranciákat az utolsó körbe jutott foci EB pályázathoz 2007-ben.

élhetetlen 2020.05.11. 20:09:03

@engedélyes pinaellenőr: Alakul. Kezded előről. Tényleg nem tudom, hogy mi történt, csak azt, hogy az érvelésed nem áll meg. Amit már megbeszéltünk, ez volt: “értelmezhetetlen hogy egy bírálat egyezik egy szakdolgozattal”. Most erősítettél, már a két szakdolgozat egyezik több, mint tíz ponton, bár az egyik nincs meg. A meddig voltak adatok kérdés. Esetleg a felhasznált irodalomban addig voltak adatok. Kérdés. Tudod, hogy ugyanaz az ember bírálta mindkettőt, vagy két másik? Ha két másik, akkor, ha szóról szóra egyezik a két doga, akkor is valószínűtlen, hogy ugyanazt a “hibát” találják meg. Ha jól emlékszem, valami mezőgazdasági téma volt, azért az nem matematika, az egyik ezt a következtetést nem fogadja el, a másik azt. Ha ugyanaz volt a bíráló, akkor, mivel nem vagyok naiv, el tudom képzeni, hogy átfutotta, ja ilyen már volt, és elővette a négy évvel ezelőtti bírálatát, azzal már nem kellett dolgozni, olyat is kifogásolhat, ami nem is szerepel a dogában, és a bírálókat nem ellenőrzik. Ez is lehetett. “otthoni, és a főiskolára leadott példánya sincs meg”. Erről írtam már. A másik kérdés, hogy a bíráló, ha plágiumnak látta a diplomamunkát, miért is fogadta el? Akkor volt jellemtelen, vagy most, sok évvel később, mikor a szövegét fel lehetett használni egy sajtóhisztire, feketítésre? Erre érdekes módon nem válaszoltál. Még a templomi esküvőkön is elhangzik, hogy, ha tud valaki valamit, ami ennek a házasságnak akadálya lehet, az mondja el most, vagy hallgasson örökre. Kitérő. 14 éves koromig falun éltem, és úgy 55 éve volt egy száj-és körömfájás járvány. Ahol fertőzött állatot találtak, kilőtték az állományt. Nekünk volt 40 db 100 kilós sertés, három anya, egy kan. Apa elrendelte a karantént. Csak apa ment ki a házból, gumicsizmában, és a fél lábszárig érő fertőtlenítő medencén keresztül jött be. Az állatorvos is, mikor ellenőrizni jött. Megúsztuk. Pár éve elcsíptem egy riportot, ahol egy falumbeli elmondta, hogy ez a járvány nem is volt, csak a TSZ nem akarta, hogy háztájit tartsanak, azért találták ki. Van az a pénz, amiért korpásodik…. Kitérő vége. Összegzés. Amit mondasz, az elég egy feltételezéshez, de semmi nem bizonyítja, hogy igaz a feltételezésed. Ahhoz meg csak gratulálok, hogy eljutottál a “hazudsz”-ig. Az esetleg itt nem sokat szépít. Arra is van “megalapozott” feltételezésed, hogy miért hazudnék? És, ha visszanézed a párbeszédünket, próbáld meg összeszedni, hogy mit hazudtam.
süti beállítások módosítása